2015. június 8., hétfő

Újra megtennéd, te pöcs...?

Egy kutyánkat ismét visszaadtak, de a történetét meg kell osztanunk ahhoz, hogy rámutassunk: eljutottunk arra a szinre, amikor az emberek egy jelentős része nem képes felelős döntéseket hozni, nem mérlegeli a döntései következményét, s utána lelkesen bejelenti, hogy amúgy ő frankó volt, s újra belevágna abba, amibe soha, de soha többé nem szabadna, mert egész egyszerűen nem alkalmas kutyatartónak.

A provokatív cím kizárólag annak szól, hogy az írásunkat minél többen elolvassák - igen, számít sajnos.

Szóval kezdjük ott, hogy van egy tacskó-jagd terrier keverék kanunk, Kenu, akit az egri állatvédőktől vettünk át, s aki az eredendő fajtáinak tulajdonságaiból nagyon keveset hordoz, mert sem nem problémás, sem nem hiperaktív, sem nem kezelhetetlen - egy barátságos, jó idegrendszerű, kedves és lakáshoz szokott kutya, aki minden emberhez nyitottan fordul, s minden más kutyával jól kijön. Jelenleg is több kutyával él együtt, mind méretben, mind korban, mind pedig nemben vegyesen, gond nélkül.

Aztán befutott egy általános érdeklődő levél, amelyben valaki fekete-cser, rövid szőrű tacskót keresett. Az általa megadott paraméterek az alábbiak voltak röviden:
- egyedülálló,
- van egy közel hat éves gyermeke,
- dolgozik, így nap közben egyedül lenne a kutya,
- aktív életet él.

Gyerekek mellé sajnos ritkán tudunk a fekete-cser védencek közül tacskót ajánlani - a hozzánk kerülő fekete-cser kutyák többsége vagy retteg és félelmi agressziós, vagy domináns és harap, így felvetettük, hogy megismerhetnék Kenut, hanem kizáró ok, hogy nem fajtatiszta tacskó, viszont gond nem lesz vele.

Jött a válasz, hogy szeretnék megismerni, aztán pedig megtörtént a találkozás, s jelezték, hogy szeretnék örökbefogadni. A levélből ugyan kiderült, hogy a gyermek eddig hallani sem akart arról, hogy kutya kerüljön a külön élő szülőhöz, de Kenu levette a lábáról, illetve az is, hogy a gazda azáltal, hogy Kenu nem rövid lábú, magával tudja majd vinni futni is.

Kenu ezt követően ellenőrzött módon gazdához költözött, s mi örültünk, mert tényleg egy nagyon jó kutya, s mi tényleg azt hittük, hogy nagyon jó családot kapott. De hatalmasat tévedtünk!

Kenu visszakerült hozzánk, de a legborzasztóbb, hogy úgy, hogy ő nem hibázott, ő igyekezett, ő tényleg próbált, de olyan feltételeket teremtettek számára, amelyben képtelenség volt megfelelnie. Egész egyszerűen nem akarták már őt. Hogy mi is történt?

Kenuról leírták, hogy nagyon aranyos, kedves, kicsit félős, akit megszerettek (khm), és akit a környéken is kedvelnek. A kutyafuttatóban nagyokat játszik a többi kutyával - mindenkivel. Alapvetően szobatiszta, 10-10,5 órákat is kibír otthon.

A bűnlajstroma:
- a napi 10-12 órányi egyedüllétet már nem bírja, így megrágott néhány berendezési tárgyat és nem jött össze a szobatisztaság sem,
 - folyamatosan hullik a szőre, a lakás tiszta kutyaszőr lett,
- hétvégente is sokat van egyedül, mert sok az olyan program, ahová kutyát nem lehet vinni,
és a bónusz, az igazi kegyelemdöfés...
- nem jön ki az új társ kutyájával, merthogy neki is van (és ő mondjuk van olyan jó gazda, hogy a sajátjáról nem mond le)

Kedves gazdik és leendő gazdik, szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a kutyák nem gépek, nem tárgyak, így ahogy Kenu is jelezte, hogy neki nem jó az a helyzet, amit kialakítottak számára. A 10-12 órányi egyedüllét sok, különösen az, ha előtte csak egy rövid sétára jut idő. Kenunak is sok volt, s ilyenkor nem tudta tartani a vizeletét, székletét, illetve ilyenkor és csak ilyenkor rágott - a feszültséget neki is le kellett vezetnie valahogy, az pedig, ha egy szobatiszta kutyának a helyére kell a dolgát intéznie, az nem kicsi stresszel jár. A stressz miatt pedig az amúgy is létező szőrhullás fokozódhat, valószínűleg Kenu esetében is ez történt. Ilyen az, amikor egy igazán jó kutya, egy magáról sokat gondoló, de az önjellemzésének sem megfelelő gazdához kerül.

A legkegyetlenebb mondat, amit eddig visszaadó levélben láttunk viszont ez, s ezt szó szerint kell idéznünk:

"Mindenesetre nagy élmény volt, és most is újra belevágnék, nem bántam meg semmit."

Bizonyára ezzel az állítással egyetért a kisgyermek, akinek egy rövid ideig volt egy társa

Szóval van nekünk egy 3-4 éves, tényleg barátságos, kedves Kenunk, aki szeretne egy olyan gazdát, akinek van felelősségtudata és érzelmi intelligenciája, s aki elhiszi, hogy a kutyát sajnos megviselik lelkileg az ilyen eldobások, főleg ha ez nem először történik meg az életében, s ráadásul ha a kutya kötődik. Kenu egy olyan gazdát keres, aki tudja, hogy a kutyatartás bizony szőrhullással jár, s hogy a kutyákat sétáltatni, mozgatni kell, de legfőképpen szeretni. Mert Kenunak ez lenne a legnagyobb vágya.

Kutyát tartani pedig nem kötelező, sőt: valakinek kifejezetten tilos.

info@futrinkautca.hu



 A volt gazda kérésének eleget téve a blogbejegyzés kiegészítésre kerül az általa írottakkal:

Kérem szíves intézkedését Kenu és rólam szóló cikk pontosítása érdekében. Az önök által írt cikk egyoldalúan mutatja be az esetet és alkalmas arra, hogy a becsülethez és jó hírnévhez való jogomban korlátozzon. 
 
Úgy gondolom nem tettem semmi olyat amivel hozzájárultam volna ahhoz, hogy ezt a rosszindulatú, egyoldalú cikket megfogalmazzák. Előre közöltem, hogy milyen feltételekkel tudom próbaidőre örökbe fogadni Kenut. Ezeket a feltételeket önök tudomásul vették. Együtt töltött idő alatt maximálisan próbáltam jó gazdája lenni Kenunak, mindent megtettem azért, hogy jól érezze magát Kenuka és a lehető legtöbb élményt és szeretetet kapja. Döntésemet Kenu érdekében hoztam meg, mert igenis nagyon megszerettem Kenukát. Inkább akkor szolgáltam volna rá a "pöcs" jelzőre ha nem vittem volna vissza és továbbra is napi 10 órákat kellett volna egyedül lennie a lakásban Kenunak.
 
Továbbá nem szolgáltam rá arra a cikkük alapján megfogalmazott előítéletes, rosszindulatú commentekre, és jelzőkre melyeket olyan emberek fogalmaztak meg rólam akikkel életemben nem találkoztam, nem ismernek, ismerhetnek