2015. január 24., szombat

Az ideiglenes befogadás lényege - Majmi története az ideiglenes befogadója tollából

A Futrinka egyesület önkénteseként sok kutya megfordul nálam átmeneti jelleggel. Ez nem újdonság, de amiért klaviatúrát ragadok az Majmi története.

Majmi tacsi-foxi keverék, kistestű, alig 5-6 kg, drótos kislány kutya, aki a Kisvárdai Ugatlak Alapítványtól került az Egyesület kennelsorársa decemberben. Történt, hogy oltásra kellett vinni őt és egy másik kutyás pedig ideiglenes befogadóhoz. A dokinál hosszú sor állt, nem tudtuk megvárni, ezért eljött velünk a befogadóhoz. Mivel délutáni orvos látogatást terveztem, hazahoztam addig is a többiek közé. Teljesen nyugodtan fogadta őket és a cicát is. Az orvos elmaradt rendelés hiánya miatt, ő éjszakázott nálunk. Utána pedig egyenes út vezetett a maradáshoz.

Az előzmények után békésen teltek napjaink, mígnem az egyik régi örökbefogadónk, Viki szólt, hogy  sétáljunk együtt, mert a saját kutyája napok óta nem tudott rendesen futni. Este találkoztunk egy nagy parkban, kb. 1 órát rohant Majmi és Rugó, a többiek pedig bóklásztak.

Minden ment utána a maga sorrendjében, amikor Viki írt, hogy a szüleinek tetszik a kutya és próbanapra szeretnék megkapni. Az előkészületek után szombaton megtörtént a családdal való találkozás és minden annyira szuperül ment, hogy Majmi már németországi otthonában élvezi az életet.

Mindezt azért írtam, mert ilyen apróságokon múlik, hogy egy kutyába ki szeret bele. Hiszen Kisvárdán hosszabb időt töltött a kennelben anélkül, hogy bárki is ránézett volna. Nálunk a telepen is azok találkoztak vele, akik gondozták és sétáltatták. Ezért is érdemes jelentkezni ideiglenes befogadónak, hiszen ennyin is múlhat egy kutya boldogabb élete.

Klári

2015. január 2., péntek

Volt egy évünk, de milyen? (A 2014-es év szubjektív összefoglalója)

Év végén az ember mindig összefoglalja az év eseményeit, hogy értékelni tudja: milyen időszakot tudhat maga mögött. Mi az év végét is mentésekkel, örökbeadásokkal, állatorvosi látogatásokkal töltöttük, így az összefoglalásra, visszatekintésre csak most, 2015. elején jutott egy kis időnk, de reméljük, hogy jó érzéssel olvassa majd mindenki végig.

A 2014-es évet 35, a korábbi évről áthozott tacskó fajtamentő csoportos kutyával indítottuk, de őket sikerült is gazdához adnunk az év során. 134 új tacskó és tacskó keverék csatlakozott fajtamentő csapatunkhoz az év során, s szerencsére egy nagyobb részüket sikerült ideiglenes befogadónál elhelyeznünk, ami nagyon-nagyon sokat jelent, hiszen az ilyen jellegű segítség nélkül fele ennyi kutyát tudnánk csak menteni, tekintettel arra, hogy a panzióztatás nagyon költséges dolog. A kutyák gazdáktól, gyepmesteri telepekről, menhelyekről és az utcáról csatlakoztak hozzánk, de idén is voltak tenyésztők által leadott egyedek is a gondozásunkban. A mentési munkánk behálózta az egész országot, több ezer megtett kilométer van, volt ebben az évben is úgy, hogy a fajtamentésnek nincs saját autója, önkénteseink, segítőink saját autóikkal segítenek a mentések, állatorvosi látogatások, örökbeadások bonyolításában.

Néhányan a 2014-ben belföldön gazdisodott sokak közül
Összesen 106 kutyát adtunk örökbe belföldön. Mindannyiukat oltva, chipezve, ivartalanítva és szívféregre szűrten, ellenőrzött körülmények között, örökbefogadási szerződéssel. A gazdisodók között ott volt végre Venom is, aki több, mint egy évet töltött a gondozásunkban, s eddig a fajtamentés rekordere a nálunk töltött időt illetően, de több fajtatiszta és típusos, illetve kevésbé típusos tacskó keverék is gazdára lelt.

A 2014-ben külföldön gazdisodott kutyáink egy része
A tacskó fajtamentés nagyon ritkán ad külföldre örökbe kutyát, ők is jellemzően az idősebb vagy problémásabb kutyák közül kerülnek ki, akiknek itthon nem tudjuk megtalálni a szerető, új otthont. Több partnerszervezetünk is segít a kutyáink hirdetésében, de kifejezetten tacskó mentésre szakosodott együttműködő szervezettel nem állunk kapcsolatban. 2014-ben húsz kutya költözött más országba. A gazdik ellenőrzését köszönjük a Setterburgnak, az Animal-Care Austriának, a Jagdgefahrten e.V-nek, a Hundehilfe Phoenix e.V-nek és a Hands 4 Paws-nak.

2014 decemberében érkeztek: Chicago, Kapribogyó, Yukka, Tomi, Gésa, Petúr, Kesudió és Fico
A 2015. évet 27 tacskó fajtamentő csoportossal nyitottuk meg, a kutyák egy része az év utolsó időszakában érkezett, hiszen igyekeztünk még az utolsó napokban is segítséget nyújtani. Érkezett kutyánk gazdától, az utcáról, más menhelyről és az Illatos útról is.

2013-ból itt ragadtak: Blende és Heves
Kettő védencünk maradt még a 2013-as mentvényeink közül, aki gazdira vár. Heves egy súlyos baleset után került vissza hozzánk, s bár szépen javulgat, de még mindig nem tökéletes a vizelettartása. Blende egy óriás tacskó keverék kan, aki a kennelsoron él, így számára egy ideiglenes befogadónak is nagyon örülnénk.

Rájuk nem volt még érdemi érdeklődés, pedig...
A kutyáink egy része a tárnoki kennelsoron, egy részük más, fizetős panziós helyeken, s egy harmadik részük ideiglenes befogadóknál került elhelyezésre. Szeretnénk, ha a kennelsorról, s esetlegesen egy-egy fizetős panziós helyről is legalább ideiglenes befogadóhoz költözhetnének páran, hiszen csak így tartható fenn legalább ugyanezen a színvonalon a mentési munka 2015-ben is.

Mindig, Tina, Bakszakáll és Azonnal: a mi szívférges gazdikeresőink
Szeretnénk folytatni az összes védencünkre kiterjesztett módon a szívféreg-szűréseket, illetve a kezelést azoknál, akik szívférgesnek bizonyulnak, valamint biztosítani a többiek szívféreg elleni védettségét, ami szintén extra odafigyelést igényel, s többletköltséget jelent. Bár tudjuk, hogy ijesztően hangzik az a tény, ha egy kutya szívférges, mert valójában ez a parazita ijesztő is, de hisszük, hogy lesz valaki, lesznek valakik, akik vállalják a folyamatos kezelést, s kivárják türelemmel, hogy egy-egy kutyánk szívféreg negatív tesztet produkálhasson. Ez akár 5-6 évbe is telhet, tehát nagy idő, de akkor is, ezek a kutyák is szerető gazdát érdemelnek.

Megköszönnénk, ha 2015-ben is velünk tartanátok, hiszen nagyon nagy szükségünk van:

- rendszeres és eseti támogatókra,
- fuvarsegítőkre,
- ideiglenes befogadókra,
- sétáltatókra a kennelsori védenceink mellé.

Mi ebben az évben is igyekszünk helytállni, de ez nélkületek nem sikerülne, ezért köszönjük, ha velük vagytok, velünk maradtok a jövőben is.